"Amit a szívedben kigondolsz, virággá sarjad a létben. Kelyhében ring az élet, s az éden dalol titkos szentélyében."

                                                                                                                       Simon András

A kézírás szándék nélküli változásai
(​Részlet)

„A legfantasztikusabbak a világon a tények”

(MOLIERE)

A mozgásvezérlés - mely a gondolkozás, a figyelem, a motiváció, a koncentráció és akarat hatására jön létre - az anatómiai, fiziológiai feltételek együttállásakor lesz tökéletes a kézírásban.

Amikor az írás fejlődik, a mozgáskoordináció színvonala is emelkedik. Amikor pedig ennek az összetett tevékenységnek a szintje csökken, íráshanyatlásról beszélünk. A hanyatlás először a feszítőmozgásban, majd az ívelésben, végül a hajlító mozgásokban jelentkezik.

A hamisító kézírása hasonló, illetve könnyen összetéveszthető az időskorú személyek írásproduktumában jelen levő degresszióval, a különböző korú patológiás és pszichés betegségekben szenvedő emberek írásképében jelentkező regresszióval, valamint a nem állandó állapot vagy egyéb zavaró körülmények hatására létrejött sajátosságokkal.

Írásszakértői munkáim során sok olyan okiraton szereplő névaláírással és/vagy szöveges kézírással találkoztam, melyeknél a kézeredet vizsgálatához kevésnek ítéltem meg a rendelkezésre álló ismert sajátosságokat. Ezért célom egy minél szélesebb körű sajátossággyűjtemény összeállítása az akarat nélküli írásváltozásokról, hogy segítségével az írásszakértői vélemények még megalapozottabbak lehessenek.

Publikációm a pszichés és patológiás betegségek rövid leírását, illetve az írás deformációiban jelen levő sajátosságokat tartalmazza. Összefoglalom továbbá a rendkívüli íráskörülmények hatására bekövetkezett írásváltozások sajátosságait is és az ahhoz tartozó összefüggések meghatározását.

Munkámmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az írásszakértők gyorsabb, precízebb, minden kétséget kizáró szakvéleményt készíthessenek.

Felhívások

 

MUNKAADÓK, FEJVADÁSZOK, HR-es SZAKEMBEREK!

Ajánlom figyelmükbe az abszlút sikerorientált személyiségközpontú stratégiámat a munkatársak kiválasztásához. A módszer interaktív és költségkímélő!

Időpont és helyszín megbeszélés:

06/20 442 5806 vagy rita@irasvizsgalas.hu


Az Identity társasjáték nem csak az önismeretünk fejlesztésének egyik eszköze, hanem a többi emberrel való kapcsolatteremtés fejlesztésére is kiválóan alkalmas. Bizonyítottan pozitívan hat a családi, baráti, munkatársi kapcsolatokra.

 

IDŐPONT: A klub hétfői napokon van. Az előzetes bejelentkezés szükséges. 06/204425806